A sorompó kegyes karó

-Dögölj meg Irinei!-üvöltött Akilina.

-Cseszd meg, te ribanc, azt hiszed különb vagy mindenkinél? Ha? Unom melletted az életet, minden férfi unta!

-Ja, persze, neked erre föl, máris le kellett feküdnöd Dominikával, mi! Elegem van belőled, rohadj meg! Semmit nem kapsz a pénzemből!

-Nem is kell! Kend a hajadra! Majd dolgozom egyedül!

-Igazán?-emelte fel Akilina gúnyosan a hangját- Akkor először szabadulj meg ettől!-ezzel felemelt egy Whisky-s flaskát a dohányzó asztalról és rosszindulatúan elvigyorodott-Bár nem hinném, hogy sikerülni fog.-Ekkor a szemközti falhoz vágta az üveget, hogy mikor az darabokra hullott a férfi kezét felhasította egy szilánk.

-Ah! Te dög!-ordított fel és ezzel a kezéhez kapott, amiből ömlött a bordó, élénk színű vér.

-Gyönyörű a véred. Olyan bársonyszerű…-lágyult el Akilina hangja- Csak is ezért szerettem beléd Irinei.

-Úgy beszélsz, akár egy vámpír.

-Ugyan, már-nevetett fel a lány szarkasztikusan –mellettem mindig biztonságban voltál.

-És most, mit csinálsz? Ha? A vérem kell? Tessék, itt a kezem, látod, dől belőlem a vér…

Akilina tudta, hogy a férfi csak fel akarja húzni. Hogy az akaraterejét sutba vágja, hogy lenyalhassa róla a vért… Mert a szerződés – amelyet akkor kötöttek, mikor elhatározták, hogy együtt élnek kimondja, hogy – Akilina semmilyen úton nem táplálkozik Irinei véréből, különben a szerződés érvénytelenségét veszíti és akkor Akilinának kötelessége odaadni Irinei-nek a Kizsiben található kúriáját.

Immáron a lány remegett, de nem akarta elbukni a szerződést.

Már egy lépést indult előre, mikor foltok táncoltak a szemei előtt… Ezt szörnyű fejfájás követte. Érezte a vér vasszerű szagát…

Nem. Nem bírja megállni. Felkapta a kocsi kulcsot és gyorsan kiszaladt fekete Volga autójához és gázt adott neki. Tépett minimum kétszázzal. Benyomta a CD lejátszóban Anberlintől az Enjoy The Silence című dalt és csak énekelt. Közben pedig mámor ittasan száguldott a földutakon.

,,Words like violence,Break the silence,Come crashing in,Into my little world”

Miközben dúdolgatott, látta, hogy az út szélén – a bokrok mögött –elbújtak a rendőrök és mértek.

Szarom le.-gondolta Akilina.

Már nincs miért élnem.

Nem számít.

Vége.

Egyre gyorsabban nyomta a gázpedált, hogy az már megsemmisítő, csikorgó hangokat adott magából.

A pohártartóba nyúlt, hogy kiszedje a telefonját. Kapkodva tárcsázni kezdte a számot, amit hívni akart:

-Ah, dobroe utro Trussoni  advokat g-r! Lenne önnek egy sürgős feladatom. Áh! Hogy, mi? Nem hall a zenétől? Várjon, lehalkítom…

„Words are very unnecessary,They can only do harm…”

Akilina lehalkította a lejátszót, hogy tudjon olasz ügyvédével Leonardo Trussoni-val beszélni. Sosem tudta megjegyezni azt a P betűs szót, amivel az olasz nyelvben köszönni kell, így hát köszönt oroszul, a mondat többi részét, pedig orosz akcentikussal-angolul mondta.

-Hogyan tudnám az ingóságaimat elhalászni Irinei-től? Mert elvileg jár neki a vagyonom fele. Nem?

Érezte,hogy az olasz ügyvéd egy pillanatra ledöbben.Akilinába egy pillanatra belehasított a felismerés,hogy a nagy szerelemnek vége. Kissé lejjebb vette a sebességet – körülbelül száznyolcvanra.

-Trussoni advokat g-r, ott van? Haló?-csak recsegés jött a telefonból.

Akilina megvonta a vállát és a hátsó ülésre dobta a mobilt. Feltekerte újra a lejátszót és kétszázhúszra kapcsolt.

„Words are meanless,And forgettable.”

Miközben száguldott – Akilina észrevette, hogy az ellenkező sávban egyáltalán nem mennek autók.

„All I ever wanted.”

Fura- gondolta a lány-mögöttem se jön senki. áh, vagy is jön, de csigalassan. Mintha dugó lenne. De nincs is dugó. Éppen az az, hogy tiszta az út.

„…All I ever needed…”

Akilinának kicsordult a könnye. Mennyi évet elpazarolt erre a férfira. Felesleges volt. Elveztegetett az ötszáz évéből öt évet.

Egyáltalán miért élek örökké, ha nincs is miért élnem?-mélázott Akilina.

Ekkor a nap a fák mögül, hirtelen előtört. Eget verően ragyogott. Akilina élvezte, ahogy a nap átjárja a bőrét –és lágyan fürdőzött az élményben. a lány megbizsergett a bódító hatástól és mindenről megfeletkezett. Nyomta a gázpedált ameddig csak tudta. Nem látta merre megy, mert a nap a szemébe sütött.

De nem érdekelte.

Csak száguldott.

Porfelhőt kavart maga után és dúdolta a számot. Dúdolta, de nem sokáig tudta. Dudaszavak rondítottak bele az utolsó refrén elejébe.

Valaki, mintha üvöltött volna egy, vigyázz-t de Akilina nem fogta föl a dolgokat.

A csilingelést sem hallotta – ami jelezte, hogy a sorompó csukódik le.

„…Is here in my arms, Words are very…”

És ekkor Akilina csak egy ütődést és egy reccsenést hallott. Aztán már csak azt érzékelte, hogy egy fehér-piros hosszú fadarab áll ki a mellkasából – ami pont szíven találta.

„Unnecessary, They can only do harm”

Ez hihetetlen. Minden ripityára tört a kocsiban, én magam haldoklom, de a zene tovább megy?

Akilina – az ötszáz éves vámpír – csodálkozva nézett a zenelejátszóra –ami mintha mi sem történt volna –szép nyugodtan játszotta le az utolsó akkordokat Anberlin  Enjoy the silence című dalából. és mire a dalnak pont vége lett – szép csöndben Akilina elköltözött a másvilágra, ahol majd találkozik más vámpírokkal is.