Keringő

Csillár alatt

Táncolok

Ővéle,

Oltalmam

Szenvedélyem

A félelme.

Fél, ha megtalálom,

Titkáról fellebben a fátyol,

És akkor lelkem elvész,

A messzi távolba.

Mert bizony a rózsa,

Elvesztette bíborát!

Helyette hófehér

És halálsápadt.

Krétaszínű rózsán,

Pedig a vér

Olyan keserű,

S mégis oly szép!

De amit képvisel,

Az bizony a vég,

A mi végünk,

Enyém és az övé.

Átkom ezer porszemre

Zúzódik,

Mikor eszembe jut, hogy

Haldoklik.

Emlékszel a sok-sok

Lázas keringőre,

A hosszú-édes csókokra

Az aranyerdőben.

S, most keringőnk

Csupán a nézés,

Az összenézés,

Amiből tudjuk:

Itt a Vég.